A munkálatok során a kiemelkedő referenciákkal rendelkező és az Unileverrel már régóta kapcsolatban álló DVM Group az irodaterületek tervezéséért és kialakításáért, míg a C&W Projekt Management csapata a felújítási munkálatok lebonyolításáért volt felelős.
A jelenlegi új irodakialakítás tervezésekor az Unilever megváltozott humánpolitikai stratégiája szolgált alapul. Az új egyterű iroda kialakításakor a szervezet rugalmasságának növelése volt a cél. A munkakörnyezet hatékonyságának növelése érdekében a közös területek beintegrálása volt a szempont, oly módon, hogy azok zavartalanul szolgáljáka nyílt irodát. Ilyenek például a kialakított pihenőrészek, valamint a gépek és nyomtatók elszeparálásával elért zajcsökkentés.
"Úgy gondoljuk, a budapesti Unilever székház átalakítása a DVM Group egy sikeres projektje, mely siker alapja, hogy a DVM Group és a C&W Project Management csapata az együttműködés elejétől kezdve maximálisan szem előtt tartotta a megrendelő kívánalmait és igényeit." – nyilatkozta Massányi Tibor a DVM Group igazgatója. – „továbbá szem előtt tartottuk az anyagválasztásnál (pl. padlószőnyeg) a fenntarthatósági igényeket, melyet egy ilyen nagyvállalat mint a Unilever alapkövetelményként támasztott."
Csikós Ádám, a C&W Projekt Menedzsment üzletágának vezetője hozzáfűzte: "A felújítási munkálatokat egy rendkívül hosszú felkészülési folyamat előzte meg, amely lehetővé tette számunkra, hogy a tényleges munkálatokat kevesebb, mint 4 hónap alatt lebonyolítsuk a teljes 5,500 négyzetméteren, miközben az Unilever munkatársai továbbra is zavartalanul végezhették napi feladataikat. A DVM Group szakembereinek felkészültsége és az Unilever munkatársainak türelme elengedhetetlen volt a professzionális munkavégzéshez. A felújítással egy világszinten példaértékű irodateret sikerült létrehoznunk, mely hosszú távon kiszolgálja majd az Unilever irodaigényét." unilever (46 of 80).jpg
A project management kivitelezésén kívül a Cushman & Wakefield ingatlantanácsadó
képviselte az Unilever vállalatot a Váci úti székházban meghosszabbított bérleti
szerződésük megújításakor.

|
Office Garden II
kiadó: 4783 m2 Alíz u. 2. (Szerémi út/Hengermalom út) |
|
Árpád Point Irodaház
kiadó: 250 m2 Árpád út 51-53. |
|
FirstClients Allee Corner
kiadó: 1500 m2 Október huszonharmadika utca 8-10. |
|
Róbert Irodaház
kiadó: 1466 m2 Róbert Károly krt. 61-65. |
|
Tölgyfa Irodaház
kiadó: 680 m2 Tölgyfa u. 28. |
Irodaház Információs Portál
Raktár Információs Portál
Újlakás Információs Portál
Üzlethely Információs Portál
Ingatlanhírek.hu
www.kiado-iroda.com
www.pestiiroda.com
www.budaiiroda.com
www.irodapiac.hu
www.iroda.ws
www.irodaberlet.hu
www.irodahazak.hu
www.kiado-irodahaz.hu