A kínálat jelentős mértékű átrendeződését eredményezte az is, hogy az elmúlt évben 24%-kal több lakást adtak el, mint ahány új lakásfejlesztés indult. A fenti hatások egyértelműen a piac élénkülését példázzák, és kínálatszűkülés irányába mutatnak, melyet a közel 1000 már értékesített, de visszaadott, ún. visszajövő lakás ellensúlyozott ki, így maradhatott a kínálat nagyságrendje gyakorlatilag változatlan.
Az elemzés elkészítése során a Cordia elemző csapata 2010-ben 286, 2011-ben 323 új lakás projektet vett alapul. A projektek jelenlegi jellemző lakásszáma a korábbi átlag 100-hoz képest 15 körül mozog, ez alól csak igen kevés kivétel van.
Az elemzés szerint Budapesten az elmúlt évben a legtöbb újlakás a XI., XIII. és XIV. kerületben került a piacra. A legnagyobb kínálatszűkülés a pesti külső kerületekben (kivéve XVII. kerület), valamint a X. és a IX. kerületben volt megfigyelhető.
A piacra visszakerülő, ún. visszajövő lakások száma a pesti oldalon az V., VI., XIII. kerületben, valamint Budán, a III. kerületben volt a legnagyobb.
Az újlakások átlagos értékesítettsége (az új projektek és a visszajövő lakások számát is figyelembe véve) 2011 elejére 73 %-ról 71 %-ra esett vissza, ennek oka döntően a visszajövő, újra értékesítendő lakások megjelenése. A legmagasabb értékesítettségi mutatókat a VIII. és a IX. kerület mutatta.
Hosszú idő óta ez volt az első év, amikor az azonnal költözhető, elkészült lakások számának csökkenése volt megfigyelhető, 60%-ról 58%-ra módosult. A legalacsonyabb kész lakás arány az I., VI., VII. és XIV. kerületben, a legnagyobb a külső pesti kerületekben, valamint a III. kerületben volt jellemző.
A kínálati ár a 2011 év elején a piacon lévő lakások esetében 7 %-kal volt magasabb 2010 azonos időszakának áraihoz képest. A 2010-ben új kínálatként piacra kerülő lakások átlagára 469.000 Forint volt.
Ami az idei évi trendeket illeti, elmondhatjuk, hogy a nagy meglepetéseken már túl vagyunk. 2011-ben jelentős számú ún. visszajövő lakással már nem kell kalkulálni. A kereslet nagyjából a 2010-es szinten fog alakulni, azonban az új lakások száma várhatóan meg fogja közelíteni a keresleti szintet. Összességében 2011 végére a kínálat kis mértékben csökkenni fog, de kerületenként jelentős eltérések lesznek tapasztalhatóak.
A belvárosi piacon prognosztizálhatjuk az értékesítettségi mutatók további jelentős javulását, a legtöbb új lakás pedig a XIII. kerületben jöhet a piacra.
Ahhoz, hogy a közeljövőben az újlakás piac jelentős javulást tudjon felmutatni, jó irányba kell változnia a bénultságot okozó tényezőknek, melyek felelősek a jelenlegi alacsony építési kedvért és egyben az építőipar rendkívül rossz teljesítményéért. Ezek a tényezők a borús fogyasztási várakozások, a lakásfinanszírozás hiánya és a kedvezőtlen szabályozási környezet. Az első két probléma a keresleti oldalt érinti, a harmadik a kínálatot befolyásolja.
A fogyasztói jövőkép javítása mellett a lakásvásárlás alacsony kamatlábak melletti, hosszútávon kiszámítható finanszírozása hozhatna megoldást. Ehhez vagy állami szerepvállalásra, vagy tartósan alacsony jegybanki kamatra lenne szükség.
A hosszú évek alatt kialakult szabályozási környezet fejlesztőellenes, jelentősen csökkenti a vállalkozási kedvet. Ezen azonban közpénz elköltése nélkül, a szakma véleményét figyelembe véve könnyen lehetne segíteni.
|
Office Garden II
kiadó: 4783 m2 Alíz u. 2. (Szerémi út/Hengermalom út) |
|
Árpád Point Irodaház
kiadó: 250 m2 Árpád út 51-53. |
|
FirstClients Allee Corner
kiadó: 1500 m2 Október huszonharmadika utca 8-10. |
|
Róbert Irodaház
kiadó: 1466 m2 Róbert Károly krt. 61-65. |
|
Pongrác Iroda- és szolgáltatóház
kiadó: 329 m2 Pongrác út 9/b |
Irodaház Információs Portál
Raktár Információs Portál
Újlakás Információs Portál
Üzlethely Információs Portál
Ingatlanhírek.hu
www.kiado-iroda.com
www.pestiiroda.com
www.budaiiroda.com
www.irodapiac.hu
www.iroda.ws
www.irodaberlet.hu
www.irodahazak.hu
www.kiado-irodahaz.hu