Általánosságban az ingatlanpiacok óvatos fellendülése érezhető a javuló gazdasági aktivitás nyomán.
A CBRE jelentése szerint a bérleti díjak sok piacon elérték a mélypontot, vagy már növekedésnek is indultak számos feltörekvő ázsiai nagyvárosban – köztük Mumbaiban, Új-Delhiben és Pekingben, valamint néhány latin-amerikai piacon is. London továbbra is a fellendülés éllovasa.
Mivel a világgazdasági kilátások továbbra is bizonytalanok, változatlanul sok a kockázat a hitelezés, a likviditás és a gazdaságpolitikai támogatás terén. Noha a gazdasági jelentések optimista kilátásokat sugallnak, a CBRE arra figyelmeztet, hogy a foglalkoztatottság fenntartható növekedéséig és az irodaterületek iránti kereslet jelentős fellendüléséig a piacok stabil feléledésére még várni kell.
A világgazdaság vártnál kedvezőbb idei teljesítménye mögött inkább Ázsia és nem Európa áll, így a bérlői konjunktúra az EU országokban egyelőre még nem jellemző. A szerződések újratárgyalása 2010-ben tipikus piaci magatartás a közép-kelet-európai országokban, ami nem generál új bérlői igényt, s így nem is segíti a fölös irodai kapacitások felszívását. A régió fővárosaiban ezért a bérleti díjak inkább stabilak, a növekedés felé még nem hat semmilyen tényező.
|
Office Garden II
kiadó: 4783 m2 Alíz u. 2. (Szerémi út/Hengermalom út) |
|
Árpád Point Irodaház
kiadó: 250 m2 Árpád út 51-53. |
|
FirstClients Allee Corner
kiadó: 1500 m2 Október huszonharmadika utca 8-10. |
|
Róbert Irodaház
kiadó: 1466 m2 Róbert Károly krt. 61-65. |
|
Margit krt. 43-45 Irodaház
kiadó: 1475 m2 Margit krt. 43-45 |
Irodaház Információs Portál
Raktár Információs Portál
Újlakás Információs Portál
Üzlethely Információs Portál
Ingatlanhírek.hu
www.kiado-iroda.com
www.pestiiroda.com
www.budaiiroda.com
www.irodapiac.hu
www.iroda.ws
www.irodaberlet.hu
www.irodahazak.hu
www.kiado-irodahaz.hu