A piaci fejlemények megfeleltek a várakozásainknak, azaz a spekulatív fejlesztések jelentősen csökkentek, míg a kereslet a tavalyi év szintjén áll, illetve azt enyhén meghaladja.” – mondta a Colliers International budapesti irodájának legfrissebb piaci jelentése kapcsán Beck Tamás, az ingatlan-tanácsadó ügynökség ipari ingatlan üzletágának igazgatója.
Az év első felében nem nőtt a kínálat, új átadásra nem került sor, így a Budapest és környéke ipari ingatlanok állománya 1,797 millió m2-t tett ki. Az állomány mintegy 90%-ban „big box” építményekből áll, és a városi logisztikai projektek teszik ki a maradék 10%-ot. A fejlesztők továbbra is azon az állásponton vannak, hogy nem kezdenek bele új fejlesztésbe ameddig jelentősebb üres területek vannak a piacon. Ugyanakkor több piaci szereplőnek is rendelkezésére áll szabad telek kapacitás, így gyorsan tudnak reagálni a piaci folyamatokra s igény esetén akár öt-hat hónap alatt fel tudnak építeni egy új raktárközpontot.
A kereslettel kapcsolatban a szakember kifejtette, hogy a bérbeadások mértéke az első hat hónap során aktív keresletet mutatott, a 300 m2 feletti tranzakciók volumene 69 000 m2 volt, ami időarányosan megfelel a tavalyi év forgalmának. A nagyméretű bérleti tranzakciók továbbra is hiányoznak a piacról, 10 000 m2 feletti tranzakció egy sem volt, és 5 000 m2 felett is csak négy bérleti ügyletre került sor.
„Összességében elmondhatjuk, hogy a bérleti piac igen nagy aktivitást mutat. Sok cég keres megfelelő bérleményt, nézelődik a lehetőségek után, de továbbra is óvatosan lépnek s így a konkrét tranzakciók száma még relatív kevés marad.” – mondta Beck Tamás.
Az év első felében bizonyos mennyiségű ipari bérlemény felszabadulására is sor került az új bérletek és bővülések mellett, melyek így nagyjából kiegyensúlyozták egymást. Így a nettó piaci felszívás semleges volt, az üresedési ráta pedig stagnálást mutatott, s június végén 21,76%-on állt. Az üres terület mérete 391 000 m2-t tett ki a félév végén. Az üres területek továbbra is igen fragmentáltan helyezkednek el Budapesten és környékén. Míg 1 000–4 000 m2 között relatív könnyen lehet szabad helyet találni, addig 10 000 m2 és főleg 20 000 m2 fölötti egybefüggő területből csak kevés helyszínből lehet választani.
A bérleti díjak sem mutattak számottevő változást a félév során, így a nagyobb alapterületű, „big box” raktárbérlemények nettó kínálati bérleti díjai általában €3,2– 3,8/m2/hó között mozogtak, míg a városi logisztikai épületek tekintetében €5 körül alakultak. Az ipari ingatlanok adásvételi tranzakciós piacán kisebb mozgolódás volt tapasztalható az év első felében. Van némi érdeklődés, aktivitás az 5–20 000 m2 közötti telkekre, de a nagyobb projektekért továbbra sincs kereslet. A kisebb, 1–2 000 m2 méretű ipari felépítményekre is van itt-ott érdeklődés, de a nagyobb, 5 000 m2 felettieket már sokkal nehezebb eladni.
„A bérleti piacon azt várjuk, hogy a bérbeadás mértéke az első félévvel megegyező nagyságrendű lesz az év hátralevő részében, s így az éves érték valahol 120–160 000 m2 körül lehet majd, azaz meghaladhatja a 2010-es szintet. Az üresedés folyamatos, enyhe csökkenést mutathat az év végéig, és a bérleti díjakban is elképzelhető enyhe emelkedés” - összegezte várakozásait Beck Tamás.
|
Office Garden II
kiadó: 4783 m2 Alíz u. 2. (Szerémi út/Hengermalom út) |
|
Árpád Point Irodaház
kiadó: 250 m2 Árpád út 51-53. |
|
FirstClients Allee Corner
kiadó: 1500 m2 Október huszonharmadika utca 8-10. |
|
Róbert Irodaház
kiadó: 1466 m2 Róbert Károly krt. 61-65. |
|
Dorottya Udvar
kiadó: 6416 m2 Bocskai út |
Irodaház Információs Portál
Raktár Információs Portál
Újlakás Információs Portál
Üzlethely Információs Portál
Ingatlanhírek.hu
www.kiado-iroda.com
www.pestiiroda.com
www.budaiiroda.com
www.irodapiac.hu
www.iroda.ws
www.irodaberlet.hu
www.irodahazak.hu
www.kiado-irodahaz.hu