Török Árpád, a TriGranit vezérigazgatója a Portfolio.hu-nak kifejtette, hogy a 2008-2009-es pénzügyi-gazdasági válság felkészületlenül érte a világot, lassú volt a piacok reakciója. Az 1929-33-as válság óta eltelt majd’ 80 év elaltatta a gazdaság és a politika szereplőit, nem voltak elővehető, kipróbált menetrendek, megoldások. Azóta is zajlik a közgazdászok, gazdaságpolitikusok, politikusok között a vita arról, hogy a válság vajon U-, V- vagy W-típusú - tette hozzá a legnagyobb közép-európai ingatlanfejlesztő vezetője.
Török Árpád elmondta, "a nemzetközi polémiát figyelemmel kísérve, saját és szakmai szakértők véleményére alapozva úgy gondolom, hogy nem vagyunk eléggé védettek egy újabb válság bekövetkezésével szemben. A pénzpiacok bizalma megrendült a korábban szinte biztos pontnak tekintett Egyesült Államokkal szemben, a piacok hektikusak, ropognak az EU keretei. A piacok szereplői idegesek, gyorsabban, néha túl gyorsan reagálnak. Összességében azonban úgy vélem, hogy sem az 1929-33-as, sem a 2008-as válság méretét elérő összeomlásnak nincs realitása, mert ez hosszú távon sem Európának, sem az USA-nak, sem Kínának nem érdeke. E három erőközpont érdekeivel szemben pedig semmi sem tud tartósan fennmaradni."
A cikk folytatása itt olvasható
|
Office Garden II
kiadó: 4783 m2 Alíz u. 2. (Szerémi út/Hengermalom út) |
|
Árpád Point Irodaház
kiadó: 250 m2 Árpád út 51-53. |
|
FirstClients Allee Corner
kiadó: 1500 m2 Október huszonharmadika utca 8-10. |
|
Róbert Irodaház
kiadó: 1466 m2 Róbert Károly krt. 61-65. |
|
Weiner Irodaház
kiadó: 528 m2 Weiner Leó u. 16 |
Irodaház Információs Portál
Raktár Információs Portál
Újlakás Információs Portál
Üzlethely Információs Portál
Ingatlanhírek.hu
www.kiado-iroda.com
www.pestiiroda.com
www.budaiiroda.com
www.irodapiac.hu
www.iroda.ws
www.irodaberlet.hu
www.irodahazak.hu
www.kiado-irodahaz.hu